A Személyes Történelem Kiadó honlapja

a megőrzött magánemlékezet

Hírszerzőből újságíró ~ Megjelent Kanyó András memoárja

2016.10.05.

A Személyes Történelem kiadó megjelentette Kanyó András memoárját, az Egy kirúgott hírszerző emlékei. Miként szippantott be az ÁVH, fedésben Londonban és a Kádár-interjú igaz története című kötetet.

Kanyó András a rendszerváltás hajnalán a Kádár Jánossal készített interjúval vonta magára a figyelmet, az utóbbi évtizedben viszont sokan támadták a Horthy Miklósról és Mindszenty Józsefről készített kötetei, illetve ÁVH-s múltja miatt. Az egykori hírszerző és újságíró most először tárja fel élete történetét, amelyben a többszöri életpályaváltás, szerelmek és magán­életi tragédiák mellett nyíltan és részletesen beszél arról, hogy

► milyen módszerekkel toborozta és képezte ki a hírszerzőketaz Államvédelmi Hatóság a Rákosi-korszakban;
► hogyan élte meg a személyi kultusz éveit és mit csinált 1956-ban;
► milyen kényes feladatokat kellett elvégeznie hírszerzőként Londonban, majd itthon;
► mik voltak azok a szakmai ellentétek, amelyek miattszakított a „Hivatallal”;
► hogy talált új életpályát az irányított sajtó világában, és miként tudósította a Népszabadságot Berlinből, Moszkvából, majd Bonnból;
► miért kezdeményezte a Kádár-interjút és hogyan érte el, hogy nyilatkozzon is neki az „Öreg”;
► hogy került Grósz Károly közelébe és miként élte meg a megalázó aradi találkozót Ceaușescuval.

A kötet megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.