A Személyes Történelem Kiadó honlapja

a megőrzött magánemlékezet

Interjú Mayer Jánossal

2018.05.15.

Miért nehéz a saját édesapánk visszaemlékezéseit szerkeszteni, és mit tanulhatnak egy bácskai család kálváriájából a mai olvasók? Egyebek mellett erről is mesél a nemrég megjelent, “Én már választottam hazát…” című kötet szerkesztője, Dr. Mayer János.

Magának édesapámnak és az egész családnak sokáig kibeszéletlen traumát jelentettek az 1944. november 3-i események, amikor Bezdánban a Tito-partizánok több mint száz ártatlan magyar és német embert gyilkoltak meg, köztük dédnagyanyám öccsét is, és nem sokon múlt, hogy dédapám nem került az áldozatok közé. Az először csak a hozzátartozók által elföldelt áldozatoknak sokáig tisztességes sírja sem lehetett, a gyilkos „felszabadítókat” pedig a rendszer piedesztálra emelte. Kisgyerekként szörnyű látvány lehetett a fertőzésveszély miatt kihantolt halottak újratemetése; apám később is sokat mesélt róla, hogy az akkor érzett szúrós szagot soha nem tudta elfelejteni. A délvidéki tragédiáról azóta persze több irodalmi és történeti feldolgozás is született, de még mindig nem tudunk eleget róla.

A teljes interjú a Könyv Guru oldalán olvasható.