Két szerelmes – hol megható, hol mosolyt fakasztó – levelezése a 60-as évekből, amelyből nemcsak a katonaságról kapunk képet, hanem az egész kádári társadalomról is.

160 oldal, 130x200 mm, 2690 Ft ISBN 978-615-5758-24-9

Megjelenés: 2018. április 6.

Megvásárolható:

Vélemények:

Tóth György és Tóth Györgyné: Katonaévek 1965-1968

Gyermekkoromban a szerencsésebbek közé tartoztam, mert ritkán kaptam verést otthon. Csak olyankor, ha rossz fát tettem a tűzre, vagy rossz jegyet hoztam haza az iskolából. Ilyenkor anyám rohant a padlásfeljáróba a prakkerért, hogy jól elnáspángoljon vele, de én gyorsabb voltam nála, és apám lábánál húzódtam meg a kovácsműhelyben, a kohósalak mellett, a tűzfészek alatt. Apám sohasem bántott. A társaim közül nem volt mindenki ilyen szerencsés. A pechesebbeket nadrágszíjjal verte el az apja. A honvédségnél nekem is volt nadrágszíjam. Hozzám nőtt a huszonhat hónap alatt. Minden katona nagy becsben tartotta, mint én is, mert a szíj végére havonta egy‑egy jelölés került, ami az idő múlását jelképezte. Ahogy teltek a hónapok, úgy kerültek rá a rovátkák. A szíjat leszereléskor mindenki hazavitte emlékbe. A könyvborító hátoldalára kerülő témán gondolkodva jutott eszembe a nadrágszíjam. Marika szkeptikusan kijelentette, hogy szerinte az már régen nincs meg. Én meg voltam győződve, hogy nincs igaza. Elindultam, hogy megkeressem. Egy kis idő múlva boldogan vittem, megmutatva neki, hogy lám: itt van a bizonyíték a honvédségnél eltöltött huszonhat hónapról. Ez a szíj leszerelés után évtizedekre a farmernadrágom fontos kelléke lett. Így került a könyv hátlapjára, ami nem csak a számomra, de minden katonaviselt férfi számára is szimbólummá vált. Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik szívesen kutakodnak egy tovatűnt világban, akiket érdekelnek a nagyszüleiknek és a szüleiknek az érzelmei, gondolatai, véleményük, örömük és bánatuk. A könyv nem két ember életrajza, csak huszonhat hónapot vesz górcső alá, ami mindkettejük számára meghatározó volt. Ezt a huszonhat hónapot erős érzelmi kitörések uralják. Mindkét szereplő kapaszkodókat keres, amit részint egymásban találnak meg, máskor pedig a humor, az önirónia ad vigaszt. “Gyönyörű álmom volt.” – írja Gyuri a levelében. Az olvasó végre megnyugszik és elmosolyodik, hogy végre a honvédségnél történhet jó dolog is. „Azt álmodtam, hogy leszereltek gyomorfekéllyel!” Így kapjuk meg a választ a feltételezett jóra. A katonaságnál eltöltött huszonhat hónap alatt, két szerelmes egymásnak írt levelei által, keresztmetszetet kapunk nemcsak a katonaságról, hanem az egész kádári társadalomról is az 1960‑70‑es években.